2011. március 2.

Vörösbegy

Ma reggel későbbre kellett mennem dolgozni, így aztán előtte sikerült beiktatni egy kis fotózást. Igaz, reggel még szépen sütött a nap, de azért még mindig kevés volt a fény az optimális záridő eléréséhez. Próbaképpen kitettem egy fenyőágat, hogy kicsit feldobjam az etetőt, de sajnos a madarak nem nagyon használták. Úgy látszik meg kell szokniuk.
A sok-sok rossz kép miatt, már indulni készültem, amikor megjelent egy vörösbegy, és az eddigi rövid látogatásaival ellentétben most hagyta magát egy kicsit fotózni.
Ellenfényes volt egy kicsit, de azért örültem az első vörösbegy fotómnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése