2010. február 6-án Csabi barátomnál voltam látogatóban, egy emlékezetes lesfotózás alkalmával. Már jó előre elterveztük(ahogy az lenni szokott), hogy na majd ha mindketten szabaddá tesszük magunkat egy hétvégére, lemegyek hozzá Mohácsra és fotózunk egy jót.
A fotózás napját megelőző este már kint aludtunk a lestől nem messze lévő szállásunkon és másnap korán indultunk neki a fotózásnak.A meteorológia nem éppen számunkra megfelelő időt jósolt, de azért bizakodtunk.Éjjel még havaseső esett és enyhe volt az idő, ami nem éppen kedvezett nekünk, de a hajnali induláskor már hatalmas pelyhekben szállingózott a hó.15 perces séta után értünk a leshez. A kihelyezett vaddisznó tetemből még bőven volt és egy kis belsőséget is helyeztünk ki.Feszült egyórás várakozás és a vaddisznótetem szétfotózása:) után megérkezett az első egerészölyv.Aztán beindultak az események és csakhamar már 6 egerészölyv falatozott a dögön. Egy rétisas is beköröztött, de sajnos nem szállt le...
Az ölyvek lakmározására megérkeztek a hollók is, ők azonban sokkal megfontoltabban közeledtek és gyanakvóbbban is viselkedtek.Körülbelül négy órát ültünk a lesben és rengeteg kép készült ezek közül mutatok be néhányat.
A szálláshelyre visszafelé már csaknem térdig érő hóban indultunk.
Életem első ilyen lesfotózása volt és hatalmas élmény!
Jövőre újra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése